Receptek

Brambrack

A Brambrack kelesztett kenyérféle, mazsolával és kimagozott malagaszőlővel. Az írek fogyasztják Halloween-kor. Gömbölyded, kissé kilapított kenyérhez hasonlít, leggyakrabban pirítva szolgálják fel, egy kis vajjal és természetesen teával. A tésztája édesebb, mint a közönséges kenyéré, de nem olyan gazdag, mint egy süteményé. Rá jellemző anyagát és ízét a mazsolától és a malagaszőlőtől kapja.

A hagyomány úgy tartja, hogy kelesztéséhez az erjesztett sör tetejéről fölözték le az élesztőt, ami igaz is lehet, hiszen a régi időkben ugyanebben az időszakban főzték a sört is. A Brambrack központi eleme volt a tradicionális ír Halloween-nek. Hogy kiolvassák belőle a jövendőt, tésztájába különféle tárgyakat sütöttek, melyek más-más jelentéssel bírtak. Ha például valaki a kenyérféle egy szeletben kelmét talált, az szerencsét, ám ha rongydarabot, az szerencsétlenséget hozott rá. Úgy tartották, hogy ha az elrejtett gyűrűre harapott a kedves vendég, még abban az évben megházasodott, ha borsóra akkor épp ellenkezőleg, abban az évben biztosan nem számíthatott harangzúgásra és gardénia illatra. A pénzérme szerencsét, gazdagságot, a pálcika rossz házasságot vagy állandó veszekedés jövendölt megtalálójának. Ez a szokás sajnos kihalóban van Írországban, bár a piacon kapható Brambrack-ben azért még találhatunk egy-egy játékgyűrűt.
Hogyan készül: (az alábbi recept egy nagy Barmbrack elkészítésére elegendő)

Hozzávalók:

2 tea filter, 3 teás kanál teafű,
(az erős, fekete a legjobb)
3 bögre (350 g) szárított gyümölcs
(mazsola, ribizli, cukrozott héjak)
1 bögre (240 ml) tej
1 teás kanál cukor
1 teás kanál szárított élesztő
3 bögre (450 g) liszt
1 teás kanál só
1 bögre (25 g) barna cukor
1/3 bögre (75 g) vaj vagy margarin
1 feltört tojás
1 teás kanál vegyes fűszer

 

 

Melegítsd elő a sütőt 180 fokra.
Készíts el két bögre erős fekete teát. Vedd ki a tasakot vagy szűrd át a teát. A szárított gyümölcsöket áztasd be a teába. A legjobb, ha órákat áztatod benne, de akár egész éjszakára is benne hagyhatod. De ha erre már nincs idő, az sem nagy gond, a lényeg, hogy ameddig csak tudod, hagyd benne.
Melegítsd meg a tejet, de arra figyelj, hogy ne legyen forró. Keverd bele a cukrot és az élesztőt. Tedd félre, meleg helyre, 15 percre, vagy addig, amíg el nem kezd habzani.
Egy nagy edényben keverd össze a lisztet, a sót és a barna cukrot. Add hozzá vajat vagy a margarint, majd a habzó élesztőt, a tojást és a fűszereket. Keverd jól össze, hogy lágy tésztát kapjál. (Ha túl nedves, adj hozzá még egy kis élesztőt.)
Gyúrjad és dagasztd alaposan, végül alakítsd kenyér formájúra. Helyezed egy olajozott edénybe, takard le és hagyd kelni 45-60 percig. Ha mindent jól csináltál, kétszeresére kell dagadnia.
Egy olajozott tepsiben süsd a tésztát 30 percig. Ekkor vedd ki és fordítsd meg és süsd meg a másik oldalát is. Még körülbelül 20 percig süsd. A kenyér akkor van kész, ha üregesnek tűnik ha óvatosan megcsapkodod az oldalait. Hűtsd le a kenyeret egy rácson mielőtt felszeleteled.

Candy Apple ( Almás édesség)

Mosd meg és törölgesd szárazra az almákat. Távolítsd el a szárakat és szúrd bele a fapálcikákat. Tedd félre az almákat. Melegítsd, sűrű kevergetés mellett a cukrot, a kukorica szirupot és a vizet, amíg a cukor el nem olvad. Egészen addig melegítsd amíg ha hideg vízbe cseppentesz egy kis darabot, a szirup törhető szállá áll össze. Vedd le a tűzről és keverd bele a fahéjat. Fogd az almákat és a pálcikánál tartva forgasd meg őket a szirupban, hagyd lecsöpögni és egy vajjal kikent tálba helyezd őket. Ha szirup megkeményedik vagy kihűl, újból melegítsd meg egy kicsit. Hagyd kihűlni az almákat.


A szirupos almákat belemárthatod aprított mogyoróba, és kókuszreszelékbe is. 

 

Hozzávalók

  • 8 közepes alma
  • 8 fapálcika
  • 3 bögre cukor
  • fél bögre kukorica szirup
  • 1 bögre víz
  • negyed teás kanál fahéj

 

Caramel Apple, Karamellás Alma

Hozzávalók:

  • 8 közepes savanyú alma
  • 8 fapálcika
  • 1 bögre vaj
  • 2 bögre barna cukor
  • 1 tubus sűrített tej
  • 2 teás kanál vanília
 

Mosd meg és törölgesd szárazra az almákat. Távolítsd el a szárakat és szúrd bele a fapálcikákat. Tedd félre az almákat. A vajat, a barna cukrot, a kukorica szirupot és a sűrített tejet keverd össze egy vastag falú serpenyőben. Körülbelül 30-40 percig kell forralni. Húzd le a tűzről és keverd bele a vaníliát. Forgasd bele az almákat és hagyd lecsöpögni.

Aprított mogyoróval csokoládéreszelékkel még finomabb!

Caramel Corn, Karamellás kukorica
A karamellás kukorica elkészítése igen egyszerű, de párás napon semmiképpen se próbálkozz vele.

Hozzávalók:

  • 4-5 liter pattogatott kukorica
  • bögre barna cukor
  • 1 bögre sótlan vaj
  • fél bögre sötét kukorica szirup
  • 1 evőkanál melasz
  • 1 teás kanál só
  • fél teás kanál sütőpor
  • 2 bögre sós mogyoró
Melegítsd elő a sütőt 110 fokra.  A pattogatott kukoricát öntsd egy tepsibe, és tedd félre. Egy lábasban keverd össze a barna cukrot, a vajat, a kukorica szirupot, a melaszt és a sót. Melegítsd fel, kevergesd, amíg az egész forrni nem kezd. Főzd kb. 12-14 percig. Ha vízbe ejtesz egy kis darabot, és az kemény labdává szilárdul, akkor kész van a keverék. Húzd le a tűzről és szórd bele a sütőport. A karamell a sütőportól egy kicsit habzani fog és világosabb lesz. Öntsd rá óvatosan a karamellát a tepsiben lévő pattogatott kukoricára. Ha mogyorós-karamellás kukoricát szeretnél, akkor szórd meg a sós mogyoróval. Fakanállal addig forgasd a kukoricát, míg mindegyiket beborítja a karamell. Helyezd a sütőbe 20 percre. Vedd ki a sütőből és jól rázd össze. Tedd vissza újabb 20 percre, majd azonnal öntsd a kukoricát egy sütőpapírra. Hagyd teljesen kihűlni. Törd össze falatnyi darabkákra. Lefedve tárold.